2013. január 12., szombat

A világ legnagyobb sztúpája, Nakhon Pathom # 2013.01.12.

A világ legnagyobb sztúpájánál, a Phra Prathom Chedi-nél

Jócskán sötét volt már, amikor elhatároztuk, hogy mégiscsak meg kéne hazafelé látogatni Nakhon Pathomban a világ legmagasabb sztúpáját, mivel csak 20 km kitérőt jelent, és hátha ki lesz világítva. Szerencsénkre már messziről látszott a hatalmas építmény. 17 év építkezés után fejezték be 1870-ben a 127 méter magas, aranyozott lemezekkel borított hatalmas sztúpát, és templomot. Azóta egy egész nagy város nőtt körülötte.


Picinek tűnik, pedig magasabb, mint az Eiffel torony A-betűjének belső csúcsa

Felül valami kilátó lehet

Az aranyozott csempeborítás

Fárasztó nap után

Még így is picinek tűnik

Hatalmas aranyozott Buddha a kapu után

Burnout

Autóból, a város másik feléről látszik leginkább, hogy milyen hatalmas ez a sztúpa

Miután leparkoltunk, teljesen éjszakai sötétség lett. Ennek ellenére csináltunk néhány fényképet állvánnyal a sárgán világító épületről, és persze magunkról. Pompás ötletnek tűnt, hogy a nagy teret kihasználva egymás tenyerébe állva próbálkozzunk az optikai csalódást kihasználni, ami többé-kevésbé sikerült is.


A Farang Király 3 nőt tart a kezében

Niki simán elbírja a srácokat ha koncentrál


Nagyobb térképre váltás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése