Reggel Csenge és Tomi elindultak haza Bangkokba hajó-busz-repülő
verzióval, így kb 2 órányi alvással indítottuk mi is az újévet. Sajnos
épp búcsúzáskor kisebb hangoskodás támad a parton, mivel találtak egy
hullát a tengerben. Pont az a srác volt, aki 2 nappal ezelőtt összeesett
mögöttünk. Megkeresték az apját, aki ugyancsak itt lakott, elég szörnyű
volt látni, ahogy megtudja, hogy a fia meghalt. Hívtak a rendőrséget,
és elszállítottak a hullát.
Közben úgy döntöttünk, maradunk még egy napot, mivel nem tudtak nekünk
hajót és szállást találni a szomszédos Koh Tao szigetére. Végre
pihenhettünk egyet, fürödtünk, átsétáltunk a homok-hídon a szomszédos
Koh Ma szigetére, napoztunk, aludtunk a parton, és egy finomat
ebédeltünk, majd hamar lefeküdtünk aludni. Este még próbáltuk a portán
lévő sráccal lefoglaltatni a következő napi kompot és buszt a 300 km-re
lévő Krabiba, de azt mondta, hogy 2-3 nap múlva lenne csak hely, mert
minden jegy elkelt. Szerencsére nem hittünk neki, és nem is akartunk már
tovább itt maradni, így elhatároztuk, hogy korán felkelünk, és
kimegyünk a 7 órás komphoz, hátha kapunk mégis jegyet Surat Thaniba,
vagy bárhová, hogy valahogy mégiscsak eljussunk délre, akár vonattal.
@ Ati
További nagyobb felbontású képeim:
![]() |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése