 |
Piac |
Amíg Csengéék dolgoztak, mi lefürödtünk, hajatmostunk, és picit pakolásztunk a nyugat-thaiföldi Kwai folyó környékére tervezett két napos túra előtt. Én a laptop miatt a nagy hátizsákba pakoltam, kicsiben voltak a vezetékek, és a fényképezőgép, és a gép, a többiek meg csak kényelmes kis hátizsákokba pakoltak. Elindultunk Tomiék autójával a dugóban, és egy jó óra alatt átértünk a város másik felén a Khao San Roadra, hogy megvegyük három nappal későbbre, Kambodzsába a buszjegyet, és ebédeljünk egy jót. Rögtön belefutottunk egy közeli mellékutcában egy utazási irodába, ahol meg is vettük a baromi olcsó 300 bahtos (2 100 Ft) jegyet Angkorba. Kisbuszos út a határig, ott séta, majd nagybusszal Siem Reapbe. Kell fénykép a vízumhoz, ami 1 200 baht (8 500 Ft). Már itt tudtuk, hogy ezért ilyen olcsó az út, mivel valójában csak 20 dolcsi a hivatalos kambodzsai vízum a határon vásárolva, azaz kb ennek fele.
 |
Khao San Road |
 |
PowerMókus |
 |
Belváros |
 |
Imádják az elefántszobrokat a körforgalmak közepére rakni |
 |
Giccsparádé |
 |
A sok csatorna (Klong) egyike |
 |
Állítólag ezen az óriásí "kapun" évente egyszer valameilyk ünnepen a legbátrabban hintáznak hatalmas sebességgel |
 |
Elefánt-bokrok |
 |
Ez is egy körforgalom, elefántokkal |
 |
Buddha dísztárgyak, apró méretben |
 |
KELETI pályaudvar |
A nyüzsgő utcán beültünk egy sörre, majd egy utcai árusnál pad thai-t vettünk (tésztás, csípős, zöldséges rákhusos alap kaja). Visszabóklásztunk a templom mellé a parkolóba, és felkészítettük hatalmas kűzdelemmel Olgit (a GPS-t, akinek “A” betűje nem működik mindig jól) K
anch
an
aburiba való navigációra.
 |
A legtöbb felhőkarcolós város a világon |
 |
Nagyvárosi napsugár |
 |
És újabb házak épülnek mindenfelé |
 |
Imádják a Vespákat is |
 |
Turistacsalógató Tuk-Tuk |
 |
Reklámok |
Hamar kikeveredtünk a város felett olykor 20-30 méter magasan vezető autópályák egyikére, és indultunk nyugat felé olyan 120 km-t. Kanchanaburi egy egyutcás nagyvárosnak tűnt, hosszú kilométereken át mentünk a 2x3 sávos főúton a városon keresztül. Közben az elválasztó sáv végig csodás színes virágokból állt, jó volna ilyet látni nyáron pl az M7-esen otthon.
 |
Gyorsvasút felül, autópálya középen, 2x5 sávos út alul |
 |
Futursztikus házak |
 |
Luxushotelek és apartmanházak |
 |
Átlag látkép Bangkokban |
 |
Metropolis |
 |
Magasak |
 |
A drótokat nem szeretik errefelé elrejteni |
 |
Drótsztráda |
 |
Itt ez a természetes |
 |
Drót-Káosz |
Nemsokára lekanyarodtunk a főútról, és megpillantottuk a Kwai folyót. Az út jó néhányszor keresztezte a folyót, amit elkezdtünk számolni, így 2 nap alatt 22-szer autóztunk át a Kwai folyón, és kétszer gyalog is átsétáltunk felette.
 |
MazdAngyal |
 |
Thai számos óra |
 |
Csendélet gumival és nyugdíjasokkal |
 |
Megjött az ananász szállítmány |
 |
A király képe gyakran látható, mindig díszes körítéssel, és nagyban. Sokat tanulhatnánk tőlük: az utak között mindenhol gondozott virágok, bokrok |
 |
Thai falanszter, azaz itt is vannak szegények |
 |
Gondozatlan elefántok |
 |
Ilyen az autópálya errfelé, az elmaradhatatlan virágokkal |
 |
Öreg Sherwood |
 |
Oldtimer |
 |
8cm-s lepke |
Sai Yok Kanchanaburitól vagy 40km-re, a burmai határtól 20km-re található. Csenge csodálatos szállást foglalt itt nekünk egész olcsón. A hatalmas családiház a folyó partján állt, szép kilátással, az udvarán meg egy gyönyörűen gondozott trópusi virágoskert volt. Hamar összehaverkodtunk az öregbácsival, aki valószínűleg a Happyness Resort tulajdonosa is egyben. Kérdeztük, hogy a fél 7-es naplementéig mit tudnánk a környéken megnézni. Elmagyarázta, hogy nem messze, 5km-re van egy barlang, amit érdemes megnézni. Elindutlunk autóval, mert a gyaloglásról lebeszélt minket. Hát a thai 5km valójában vagy 25km lett, kavarogtunk, eltévedtünk, végül egy udvarba bementünk, és megkérdeztük a helyieket, akik bepattantak a pick-upjukba, és elvezettek miket a barlangig. Eddigre teljesen sötét lett, és az ottani árusok is elpakoltak, így se a barlangot nem tudtuk megnézni, se vacsorázni nem tudtunk, na majd holnap visszajövünk.
 |
Azok a hegyek talán már Burmában vannak |
 |
Ültetvény |
 |
A szállásunk |
 |
Szobánk fa bútorai |
 |
A három ágyas szoba |
 |
Kilátás a Kwai-folyóra |
 |
Megérkeztünk :) |
 |
E itt a Kert |
 |
Apró virágocska |
 |
Ilyenek a házak errefelé. Nagyok, elegánsak, izlésesek. |
Elindultunk Sai Yok városába, ahol a főút végén beültünk egy elegánsabb étterembe. Nagyon éhesek voltunk, így Tomival berendeltünk ketten 4 főételt. Kisérletezés-képpen folyami halat, sushi halat, és roston sűlt békát is meg akartuk kóstolni. Degeszre zabáltuk magunkat, és a béka rettenetesen finom volt, de a halak is nagyon ízletesek voltak. Szerencsére a hely nem volt túl drága, ellenben nagyon jól főztek, így a következő napokban is mindig itt ettünk innentől.
@Ati
 |
Kiadós vacsora, békacommbbal, tenger gyümölcseivel, hallal, rákkal |
 |
Enyhe rovarinvázió a lámpáknál |
 |
Farang Király koronában |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése