2013. január 14., hétfő

Angkor Wat - Első nap este #2013.01.14.


Vacsi után gyorsan megkerültük riksával Angkor Wat árokrendszerét újra, és a főbejáraton elindultunk a felfedezésére. Picit sok volt a turista, de ezen nem szabad meglepődni, mivel a templom mind látványban, mind méreteiben az Egyiptomi Karnaki óriás templomokkal vetekszik.

Naga kírgyú háta

Rakpart

Érdekes állat örködik a híd lábánál

A bejárat bal oldali szárnya
Egy 190m hosszú híd vezet a templomba az ugyanilyen széles vizesárok felett, mely utána a kapuépítmény, illetve a templom magas kerítése következik. A templomkerület is méretes, 1025m*800m.  Ezeken átlépve feltárul az addig takarásban lévő hatlamas udvar, a megemelt középső főút, a két medence, kétoldalt elhelyezkedő könyvtárépületek, és Angkor Wat főtemplomának öt óriási főtornya középen.

190m hosszú híd vezet Angkor Wat bejáratához (a főtemplom innen szinte nem is látszik)

A híd nincs túl jó állapotban

3 tornyú kapuépítmény és a híd

Kunyhó és torony

Kapuépület

Bejárat a temlpomkertbe

A bejárat belső oldala

Tornácok

Akár egyiptom is lehetne
A távolságok is nagyok, miközben sétáltunk a főtemplom bejárata felé, észrevesszük, hogy az út két oldalán a faragott kőkorlát korlát egy-egy hosszú Naga kígyó teste. A látványt picit elrontja hogy a főkaput (amiről úgy tudtam a Louvre-ban van kiálltva) zöld állványzattal takarták el a régészek.
A főbejáratnál néhány majom szórakoztatja az embereket. Meglehetősen rámenősek, egy nőnek simán kilopják a lezárt táskájából kikandikáló ásványvizes palackot.

Angkor Wat

Főbejárat és főtorony

Könyvtár és Nagakígyó fejek

Út a főtemplomhoz, két oldalt a két könyvtár épülete

Lovacska a bal oldali könyvtár mellett

Az egyik könyvtárépület ablakai

Kutyás Angkor Wat

Szelfi Angkor Wattal

Helló, ugye lefotózol?

Háááz

Angkor Wat homlokzata

Anyamajom

Zöld szemes nem ostoros

Zabálás

Ugye hogy a kukiját nézed?

Angkor Wat és a majmok

A romok kiváló terepnek bizonyulnak a majmoknak

Kunyeráló csapat a bejáratnál

Anyaaaa, majomsimit akarooook!

Odanézzetek srácok!

Profi nyelvnyújtó

3 Majom

Ásványvízrabló

Galéria egyik oldala, nem semmi milyen hosszú

Bejárat előtti galéria, festett födémgerendákkal

Bújócska

Bent a templomban nagyon hosszú, de napfényes folyosókkal lehet találkozni, amiknek kecses kőoszolopos ablakai vannak. Ez a stíluselem végigkíséri a teljes templomkomplexumot. Szembetűnő volt, hogy minden dombormű, oszlop, torony milyen jó állapotban van. Gondolom sok-sok évnyi kitartó restauráló munkáját dícséri. A belső udvarra érve kezdtük érezni, milyen hatalmas is a központi építmény. Merefek lépcsőkön lehet feljutni a második, majd a legfelső szintre.

Melltapizás

Medence víz nélkül

Mindenhol gyönyörű domborművek vannak

A főtemplom előtt néhány medencés udvarra jutunk a bejárat után

A belső udvar hátsó része

Hátsó kijárat, és szerzetes tanonc

Angkor hangulat

Ennyi fényt enged be egy 900 éves ablak

Fent a korlátoknál látszik, egészen magasra fel lehet majd menni

A belső udvar a középső építménnyel

A belső udvar a középső építménnyel, 4 sarkán a lótusz-bimbó tornyokkal, a fő torony takarásban

Minden ablak ilyen oszlopokkal rendelkezik

Két ablak két szobor

3 Khmer Grácia

Csoportkép

Innen szédületes kilátás nyílik a környező dzsungelre, ami a párás őserdei naplementében fantaszikus látványt nyújtott. Egészen Siem Reapig el lehet látni. Léghajó starthely is látszik, onann is fenséges látványt nyújthat Angkor.

Ennél magasabbra nem lehet felmászni Angkor Watban, de a kilátás így is impozáns

A fő torony méretei lenyűgözőek

Angkor Wat és az esőerdő

Kilátás észak-nyugat felé, valahol a távolban Angkor Thom

Félig leromlott domborművek

Angkor Wat bejárata és a téghajó az esőerdő felett

Pára azaz levegőperspektíva

Itt még az eredeti festés is megmaradt (hacsak nem valami lelötykölés nyoma)

Szelfi

A főtorony naplemente fényében


A templom hátsó, keleti oldalán értem vissza a legalsó szintre. És sajnos már eléggé kezdett lemenni a nap, így nem tudtam végignézni a teljes körbefutó domborművel, ami elvileg a világ leghosszabb egybefüggő domborműve. Így végül a déli oldalt néztem végig. Csatajelenetek, elefántos üldözések, lovasok, szekerek, halászat, több száz méteren keresztül. A naplemente fényében még szebbek voltak az eredetileg valószínűleg festett domborművek.

Egy ablak rúd maradványai

Keleti, azaz hátsó udvar

Keleti kijárat

Buddhista kőhalmok

Korunk fotózási mániája, keleti galéria

Lábazat

Átlagos ablakkeret Angkor Wat templomában

A déli oldal garlériája

A folyosó kazettás mennyezete

Menetelés a csatába

Turisták végigtapizták őket, azért ilyen csillogósak

Párosával álló, vagy kétfejű khmerek

Itt látszanak a méretek, ez a nyugati galéria fele csak

Elefánt a csatában

Csodálatos dombormű egy csatáról

Fény-árnyék


A lányok és Torunék türelmetlenül vártak, hogy végre megérkezzek, de nem bírtam sietni, mivel a szélcsendes bal oldali medence tükrében túlvilágian szép volt a templom, így fotóztam egy darabig. Volt itt minden, kutyák, kisgyerekek, majmok. Ide vissza kell jönni! :)

Oroszlánfejen jó ejtőzni

Turistarabló

Gondterhelt majom

Narancsos naplemente Angkorban

Naplemente után a szélcsendes tó víztürkében dupla Angkor Wat

Angkor Selfie

Egy picurka fakorona

A 65 méter magas főtorony csúcsa

Naplemente fényei Angkor Wat templomán

Naplemente

Egy helyi kislány játszik a templom előtt

Cuki kutyuli őrzi az egyik könyvtárépület ajtaját


Életem egyik legsűrűbb, legtöbb látnivalóval teletömött napja volt ez, soha ennyit nem fotóztam még egy nap :D Ennek ellenére nem mentünk még pihenni, hanem Torun elvitt minket egy khmer sédasztalos - táncbemutatós vacsorára. Itt pukkadásig ettük magunkat a nagyon ízletes khmer és kambodzsai konyha remekeivel, és sok számunkra egzotikus táncot néztünk végig.

Angkor kosza a hosszú nap utána lábunkon

Cambodia Sííííí


Angkorvat[1] (nyugaton: Angkor-Wat) a legjelentősebb templomegyüttes AngkorbanKambodzsa északnyugati részén, 240 km-re Phnompentől, a Tonle Sap-tó közelében. II. Szurjavarman (a győzelem által védett) király uralkodása (1113–1150) alatt épült Ázsia legnagyobb vallási épületkomplexuma 50 000 munkás, 5000 szobrász és kőfaragó harminc évi munkájával. Angkorvat a khmer kultúra, művészetek aranykorának minden kincsében bővelkedik. Ma is működő vallási központ, fontos szerepet tölt be mind a hinduk, mind a buddhisták körében. A templom Kambodzsa jelképévé vált – megjelenik a nemzeti zászlón és címeren, és ez az ország fő turistalátványossága.

Építőművészet
Az épület csodálatosan megmunkált homokkőből épült, és néhány nem látható, belső épületelemhez lateritet alkalmaztak. A munkálatokhoz szükséges homokkőtömböket a csatornákon szállították Angkorba. A tömbök megmunkálásánál fontos szempont volt, hogy az egymásra illesztés után tökéletesen egységesek legyenek, és az illesztések egyáltalán ne látszódjanak.


II. Szurjavarman király nagy székesegyházának méretei gigantikusak. A 82 hektáros szakrális területet övező kerítés oldalai 1025, illetve 800 méteresek; 5 és fél kilométer hosszú, 190 méter széles árok veszi körül. A vízzel teli árkok az ősóceánt, a falak pedig a földet és a hegyeket szimbolizálják. A két töltésen 14-14 kőlépcső (teljes hosszuk 158 km!) vezet a vízhez, ahol a hívők a rituális tisztálkodást végezték. 350 méter hosszú, kövezett, magasított út vezet a templomhoz. Három teraszát növekvő magasságú oszlopokkal alátámasztott fedett folyosók veszik körül. Ezekről öt lótuszrügy formájú torony emelkedik a magasba. A legmagasabb torony, amely a Meru-hegyet jelképezi, 65 méteres. A Meru-hegy a hindu vallásban az univerzum szíve és az istenség (Angkorvat esetében Visnu) székhelye. A templom a „teljesség” szimbóluma, teraszai azok a szintek, amelyeken végighaladva az ember eljuthat a tudáshoz és a lélek újjászületéséhez, majd az istenek házához és a lingához, a világnak az istenné vált király fallikus szimbólumával jelölt középpontjához.

A tornyokat összekötő, két méter magas, 47 illetve 83 méter hosszú, árkádos folyosókat csodálatos domborművek borítják. Ezek a fontos személyiségeket és csatákat, eposzi és udvari jeleneteket ábrázoló műalkotások a khmer nép történetét beszélik el. A remekmű legkiemelkedőbb része a Tenger köpülése címen ismert dombormű, amelyen azt láthatjuk, hogy 88 istenség és 92 szövetséges démon Visnu segítségével az ősóceánból elkészíti az amirát, a halhatatlanság italát. Körülöttük bájos nőalakok: fedetlen keblű égi táncosnők (apszarák) és isteni nimfák (dévaták), akik gyönyörrel árasztják el a paradicsombeli kiválasztottakat. Az egész kompozícióra a formai tökéletesség, a tömegek és a fény-árnyék hatások finom játéka jellemző. Mintha az egész épületegyüttes nem csupán a szent hegy ideális modellje kívánna lenni, hanem az egész univerzumé és annak csillagászati ciklusaié, a világról, az időről és a térről alkotott magasztos spiritualitású, globális vízióba foglalva.

Angkorvat további érdekessége, hogy a korábbi templomoktól eltérően nem keleti, hanem nyugati tájolású. A templom főkapuja a tavaszi napéjegyenlőség napnyugtája felé néz, ami a mauzóleumokra jellemző. Az 1296 nyarán Angkorba látogató Zhou Daguan (vagy Chou Ta-Kuan) nagykövet, aki a kínai császár megbízásából érkezett, rendkívül fontos, részletes feljegyzéseket készített a korabeli főváros életéről, melyek mindmáig a történelmi Angkor feltárásának alapvető forrásai. Az ő beszámolója szerint a néhai uralkodót Angkorvat központi tornyában temették el, és mint mauzóleumot említi.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése